2014. június 13., péntek

01. rész - Kezdet

Az emberek munkájukból mennek haza és gyorsan elsuhannak előttem, hogy elérhessék a metrójukat.
- Kérek egy kis pénzt.. - Nyújtom a kezemet az aluljárónál. Büdös, koszos és egyéb jelzők illetnek meg most engem. Napok óta nem ettem. Inni a városi kútból iszom. Egyetlen menedékem az a sikátorban lévő lepedőkből és ruhákból eszkábált "sátram". Igaz nem olyan otthon mint amilyen egy igazi ház vagy egy igazi sátor de most ez is megteszi nekem és a kislányomnak. Voltunk már hajléktalan szállóban de onnan szó szerint kibasztak mint macskát szarni miszerint egy gyereknek nincsen helye ott. De hogy minden tudjatok az elejéről azt most elmondom nektek, hogy hogyan vagyok "anya".

~Visszaemlékezés ~

Mint tudjátok egy hajléktalannak nincsen állandó lakóhelyem a földön se. Így egyik nap amikor a metrónál éppen sétáltam egy kis ételért, akkor találtam egy baba kocsit benne egy csecsemővel. Mindenkitől megkérdeztem, hogy kié lehet a gyerek, de senki nem válaszolt vagy elküldtek a fenébe. Így fogtam magam majd tovább mentem. Lelki ismeretem azt sugallta, hogy menjek vissza a gyerekért. De mégis hogyan tartsam el magunkat ha hiszen még magamat is alig tudom fent tartani? Inkubátorba meg nem akarom vinni. Bár ott nagyobb biztonságban lenne. Így őrlődtem magamban... majd visszafordultam és magammal toltam a baba kocsit benne a picivel. 
Úgy sajnáltam szegényt. Mégis hogyan lehet az hogy egy ilyen pici csecsemőt itt hagynak? Egyáltalán, hogy hagyhatja ott? Az ilyen ember vagy szülő nem is szülő vagy ember. Undorító mocskos dolog.

~ Visszaemlékezés vége ~

Nos hát így lettem anya egyik napról a másikra. Most pedig a picivel a kezemben kértem pénzt. Alig volt pénzem de a picinek kell pelenka és baba tápszer ami nem mellesleg nagyon drága. Minden egyes fontot a babára fordítottam. Volt, hogy napokig nem ettem.
Lassan 1,5 hónapja nálam van a pici. Egészségesen!! Hozzáteszem, ebben sokat segített a többi hajléktalan barátom. Van közöttük egy orvos és egy ápoló. Ők férj és feleség de annyira eladósodtak, hogy hajléktalanok lettek. Velük vándorolok egyik helyről a másikra, és neveljük együtt a picit.

* Luke *
A kishúgom képét raktam ki minden villany oszlopra. Nem igaz, hogy csak úgy eltűnt. Anya is felelőtlen de nagyon. Hogy meri elhagyni a saját gyerekét? Egyszerűen nem értem. Már lassan 1,5 nem láttuk és nem beszélek anyával. Egy ostoba aki elhagyja a most nemrég született gyermekét.
Lehet engem is elhagyott?
Ezen gondolkoztam amikor gondolataimból, a telefonom prüttyögése zavart meg. Calum feje virított a kijelzőn.
- Tessék? - kérdeztem elszorult torokkal ahányszor csak ránézek a képre. Vállammal tartottam a telefonom közben gyorsan ragasztgattam a lapokat.:

"SEGÍTSÉG! ELVESZETT KISBABA EGY BABA KOCSIVAL! (KÉP) AKI MEGTALÁLJA HÍVJA A ***********-ES TELEFON SZÁMOT!"

- Hm.. Haver arra gondoltam, hogy most már tényleg ki kéne kapcsolódnod. Alig látunk és már gyakorolni is szeretnék de te nem vagy itt.. Kérlek könyörögve kérlek, akár térde is rogyom de nagyon kérlek gyere el. Jót fog tenni.! - ahogy hallottam szavait belegondoltam, hogy most elhanyagoltam őket. De ezt nekik meg kell érteniük. A saját kishúgom az egyetlen hugicám eltűnt...
- Ne haragudj Calum de nem lehet. Sajnos MOST nem ! - szabadkoztam bár tudtam, hogy haragszanak rám emiatt. Nekik könnyű mivel nem nekik nincsen meg a testvérük.
 - TUDTAM BASSZAD MEG! Tudtam, hogy ránk egy kis időt se pazarolnál. Mert hát minek is..
- Calum.. - makogtam.
- Ne.. ne mondj semmit. - mondta nyugodtabb hangnemben. - Sajnálom amit az előbb mondtam. Nem akartalak megbántani. Sajnálom. - mondta majd hangja helyett az a sípolós szart hallottam.
- Calum. Hahó kérlek - de már későn mondtam. Nem hallotta.

Miután kiraktam azt az 5 darab lapot fogtam magam és hazamentem.
Mikor berontottam a házba megállás nélkül rohantam fel az öreg lépcsőn kettesével véve a lépcső fokokat, hogy a szobámba jussak. Végül beértem. Azonnal a kék falhoz vágtam a pólómat a cipőmet és a nadrágomat majd a zuhanyzó alá futottam. Amilyen gyorsan csak tudtam letusoltam. Eléggé jól esett. Kiszálltam és felöltöztem. Nagyon siettem így nem szórakozhattam se a hajammal se mással. Fogtam magam és lerobogva a lépcsőn elkezdtem futni amikor egy lány nézte a képet amit kiraktam egy babával a kezében. Odamentem de amint láttam hogy nem a húgocskám elmentem.

- CALUM, MICHAEL, ASHTON!! - kiabáltam zilálva. Nehogy most meg elmentek. Istenem.
- Azt hitted elmegyünk? - vágott finoman tarkón az ütőjével Ashton. - Jó újra látni. - ölelt át.
- Add vissza a haverunkat Ash! - majd Michael megfogott a vállamnál és nevetve megrázott.
- Én inkább nem bántalak ha nem baj. - mosolygott rám Calum vagányul.
- Hogy vagytok? - kérdeztem, miközben a falakat vizslattam és körbe körbe forogtam, hogy magamba fogadjam újra az emlékeket és a képeket. Habár kezdtem egy kicsikét szédülni nem érdekelt mert tovább pörögtem addig a pontig amíg el nem estem és az ideiglenes kanapéra nem zuhantam.
- Van valami hír a húgodról? - kérdezte óvatosan Ash. Nem szóltam csak ingattam a fejemet, hogy nem. Ekkor megcsörrent a telefonom....



Hát sziasztok :)
Eljött ez a nap is hogy megnyithatom a blogomat.
Láthatjátok megjöttem a nem túl izgalmas résszel. Remélem azért tetszett.
Ha igen pipáljatok és írjatok kommentet :)
Ha pedig tovább olvasnátok Annabell és Luke történetét iratkozzatok fel :)
További jó szórakozást :)
Következő rész: 2014/06/20

4 megjegyzés:

  1. nagyon jó alig várom a 02. részt nagyon ügyes vagy :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon érdekesnek ígérkezik, végre nem egy sablon sztori:) ügyes vagy, várom a folytatást :*♡

    VálaszTörlés